A Bor utca lakói
Szekszárdon van egy utca, amit nemes egyszerűséggel Bor utcára kereszteltek. Természetesen azért, mert emberemlékezet óta főszereplő volt a bor, és most sincs ez másképp.
Ott a Dúzsi Családi Pincészet telephelye, és bár még költözködőben vannak, hamarosan fogadóképes lesz a Bor utcai porta, és ott is kóstolható lesz többek között a felejthetetlen rozésorozatuk.
Az Eszterbauer Pincészet mesés látványpincéje pedig a közelmúltban készült el, akár 50 fős társaságot is tudnak fogadni. A számtalan díjat bezsebelt Grand vörösboruk kihagyhatatlan.
Vesztergombiék pedig ugyan szigorúan véve nem a Bor utcában vannak, csak majdnem, a boltíves pince azonban náluk is hívogató, főleg mivel a pince mélyén pihennek az idén minden borversenyen taroló 2017-es boraik – többek közt a csúcs, az Alpha.
Zsűritagok
Borostyán-Kovács Tamara
A Velencei-tónál, a térség borainak népszerűsítéséért tevékenykedő sommelier, borszakértő. 2007 óta foglalkozik borokkal, 2014 óta szervez és prezentál borkóstolókat, boros eseményeket. A szállodaiparból igazolt át a borkereskedelembe, majd 2021-ben valósította meg álmát és alapította meg a Boroslány márkát, majd 2022-ben borboltját, kóstolóterét, a Boroslány Bortékát. A szőlész-borász képzés elvégzését követően építi közel egy hektáros kisbirtokát, idén piacra kerülnek saját borai. Szabadidejében blogol, 2022 tavaszán a Vince magazin online cikkíró versenyének, majd ugyanabban az évben a WebWineWriting verseny egyik kategória győztese, valamint közönségszavazással abszolút győztese volt.
Eszterbauer János
János az Eszterbauer család 10. generációja, aki feleségével, lányaival és Klein Miklós borász segítségével működteti a tradíción alapuló vállalkozást. A történetmesélés nagy mestere, elég csak megnézni a boroscímkéiket, illetve a borászat honlapját, ahol megelevenedik a szeretnivaló kártyás, a borissza napszámos és a többiek. „A jó történetek egy pohár borral kezdődnek. Nekünk pedig van miről mesélni: a levéltári adatok szerint 1746 óta művelik felmenőink a szekszárdi domboldalakat. Az ő emléküket őrizzük a borcímkéinken szereplő, XX. századi családi fotókkal és a róluk szóló (legtöbbször humoros, néha szívbe markoló) történetekkel.”
Németh Erika
Bár a karrierje a színpadon kezdődött – évekig volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze –, 2006-ban a borok közelébe szegődött, ettől az évtől ugyanis ő a Vince magazin tesztszervezője. Erika tartja a kapcsolatot az ország összes borászatával, és a tesztelők borleírásait is ő fésüli olvashatóvá. A Vince mellett spanyol borokkal is foglalkozik a Vino Castillo borszaküzlet munkatársaként. Szabadidejében rengeteg cikket olvas, és már kíváncsian várja a Szekszárd-kategóriára nevezett írásokat.
Vesztergombi Csaba
Édesapjával, az 1993-as Év Borászával együtt készítik a Vesztergombi-borokat már több mint 30 éve – bár a borászat gyökerei a XVI. századig nyúlnak vissza, valahol a 15. generációnál járnak. Csabáról kevesen tudják, hogy első, agrármérnöki diplomáját marketingszakon szerezte. Később azonban megszerezte a számára fontosabb végzettséget a Kertészeti Egyetemen: szőlész-borász szakmérnök lett. Nemzetközi tapasztalatot is szerzett, méghozzá a messzi Ausztráliában, ahol egy egész szüreti időszakot töltött. Minden lehetőséget megragad, hogy szakmai tudását bővítse, meghallgatja a kritikát és tanul belőle, és nem cifrázza túl a dolgokat – ezért is mondja, hogy „A szekszárdi bor finom.”